2014. október 2., csütörtök

SZEPTEMBERBEN ÚTNAK INDULT AZ ARANYALMA

Szeptemberben útnak indult az Aranyalma. A „Népek meséi, muzsikái Európában”- sorozat Zöld Péter meséjével, a „Zeneóra” és „Zeneovi” Bilibók bácsi hangszereivel, a „Mesék háza” nemezvirág-készítéssel, a szendehelyi Tánckör sok-sok népi játékkal és néptánccal, a „Népek, kultúrák, muzsikák” – sorozat pedig a rítusok, és az ünnepek világával várta a gyerekeket.
Zöld Péter meséje az Évkerék Társulat előadásában igazi különlegességnek számított Szendehelyen, Terényben és a balassagyarmati Szent Imre Keresztény Általános iskolában is. A mesével, muzsikával és sok-sok népdallal átszőtt előadás ugyanis nem „csak” színházi élményt nyújtott az óvodásoknak és kisiskolásoknak, hanem egy különleges világba csalogatta őket.  A gyerekek nem csak nézői, hanem aktív szereplői lehettek az előadásnak: a közönség soraiból léphetett elő a főhős Zöld Péter, a mindent látó királylány, a fele királyságát ajándékozó király, a Nap, és a megsegített, majd segítőként előálló lények… egyszóval mindenki! Míg a Társulat vezetője, Gulyás Anna, mesét mondott és énekelt, a gyerekek szerepeltek, az előadást muzsikaszó tette teljessé, Draskóczy Lídia és Keresztes Nagy Árpád népzenészek előadásában.

A mesének talán legkedveltebb szerepköre a rózsa volt a gyerekek között: hajladozó rózsák közül lépett elő az egyetlen, akinek úgy el sikerült bújtatni Zöld Pétert, hogy a mindent látó királyleány nem vette észre. A szendehelyi ovisokat és iskolásokat az előadás után éppen ezért a „Mesék háza”- kézműves szakkör várta, ahol a Galambház Közhasznú Egyesület művészeivel, Bubutimár Évával és Horváth Katával nemezvirágot készíthettek. Az óvodások nemezképet, az iskolások kézbe vehető mesevirágot formáztak, gyúrtak, nyomkodtak kezeikkel. Színes illatos világ, ahány gyermek, annyiféle virág született kezeik között!!!

Terényben és a balassagyarmati Szent Imre Általános Iskolában szeptemberben „Zeneórát” és „Zeneovit” indított Draskóczy Lídia hegedűművész. A gyerekek első alkalommal Bilibók bácsi hangszereivel” ismerkedhettek meg. Hogy ki is Bilibók bácsi? Egy képzelt gyimesi juhász ember, akinek meséje különleges népi hangszereket (furulya, kaval, tilinkó, fujara, koboz, doromb) ismertet meg a gyerekekkel.  A játékos foglalkozás hangulatát Horváth Gyula és Németh László népzenészek muzsikája tette teljessé.






Na de nem csak óvodásokhoz és kisiskolásokhoz érkezett az Aranyalma! Balassagyarmaton, a Szent Imre Keresztény Általános Iskola, Gimnázium és Szakképző Iskola gimnazistái egy rendhagyó tanórán vehettek részt. A „Népek, kultúrák, muzsikák”- sorozat első állomásaként Gulyás Anna kulturális antropológus és Gerzson János zenész az ünnepek, muzsikák és rítusok világába repítette hallgatóságát. A középiskolások képzeletbeli idő- és térutazáson vehettek részt: egyszer a középkori Európában, máskor az ausztrál őslakosok között, megint máskor a török birodalom udvarában találhatták magukat. Megtudhatták, hogy miért a lélek szólal meg a fúvós hangszerekben, mekkora egy pigmeus felnőtt magassága, és azt is, hogy az ünnep és hétköznap aránya sokat mesél régi és új világunkról…

A szeptemberi „Aranyalma” kezdet igazán csodálatosra sikeredett: minden foglalkozását tapsszó és jókedv gömbölyítette!!!